Hírek

Ha (majdnem) mindent tudni akarunk.

Adhattam volna ennek más alcímet is.
Lehetett volna például:
„ a megtévesztés hatalma”
vagy
„ (Nem) akarjuk tudni az igazat?”

Ez az írás a veszélyes vizekre való evezés első mementója.
Ezért időben szeretném (ismét) előre bocsátani, hogy laikus és dilettáns vagyok, mint mindig.
Ám tudatlanságom szörnyű szürke iszapjában sem hagy nyugodni az a tény, hogy annak egyik –talán legnagyobb- oka pont ez.

A hír terjedési sebessége

Először is emlékeztetem magam arra, hogy alig pár száz évvel ezelőtt egymás szomszédságában levő települések sora élte le mindennapi életét anélkül, hogy bármit tudott volna a környező világról.

Forrás: Pixabay

Ma már bele sem gondolunk abban, hogy a Római időkben hogyan kapott hírt egy császár egy Britanniai hódítás eredményéről.
Vagy hogyan informálódott a francia király arról, hogy Magyarországon mongolok dúlnak.
Hogyan jutott tudomására 1492-ben III. Ivánnak Moszkvában, hogy van még egy másik földrész is a Földön, amiről eddig senki nem tudott.

Forrás:Pixabay

A keletkezés dátuma egyben magában hordozta annak terjedési sebességét is.
A hírek akkor is jöttek mentek a maguk korhű sebességével.

A hírek pontossága

Akkor nem volt sem tv, sem rádió, sem internet, sem mobiltelefon (de még telefon sem), sőt még óriásplakát sem.
Nincs okom panaszra, hiszen a mai időkben biztosan sokkal több, és pontosabb információt kapok, mint kétszáz, de akár húsz évvel ezelőtt.

Hozzá is tehetnénk nyomban (és meggondolatlanul) azt, hogy a terjedés jellege magában hordozta a pontosságát is.

Nyilván arra gondolnánk, hogy egy szájról-szájra terjedő kósza hír akár ténnyé is „csontosodhatott”, vagy éppen fordítva.
A tényből végül legenda, vagy egyszerű szóbeszéd formálódott, hiszen benne volt az emberi tényező.
Volt aki hozzátett, más elvett belőle valamit.
Esetleg színesítette, dramatizálta azt a hatás fokozása kedvéért.
Ki tudja ma már, hogy a régmúlt idők elmaradott történetei mennyi valóságtartalommal bírnak?
Még akkor is, ha egykor esetleg írás is született róluk.
Azt másoltuk, meséltük, tanultuk évekig, évszázadokig, egyúttal elfeledve azt, hogy az első írást is ember alkotta, a maga gyarlóságaival együtt.
És a történelmet, a tényeket erőteljesen koptatja az idő.

Történelmet írunk?

Mi van akkor, ha ma sem megy másként?
(Nem saját) bölcselet: „Ami ma tény, az holnap történelem.”
Pár év múlva senki nem fog emlékezni az első bejegyzésre, amit bárki bármilyen hírcsatornán közreadott.
És ha a kíváncsi kutató megismerni, megkeresni akarná az egykori hír eredetét, könnyen lehet, hogy elveszne az óriási adathalmazban, melyet emberek tömege jegyzett, mások véleményeztek, vitattak, hozzáfűztek jóakarón, vagy éppen szándékosan elferdítve azt.

Forrás:Pixabay

Ilyen lehet egyszer a jövő „wikipédiája”.
A jószándékkal indított tudásalapú adathalmaz, melyet mindenki szerkeszthet, ha éppen fontosnak tartja.
A kérdés csak az: mennyi a valóságtartalom?
És mindezen tények, vagy bizonytalanságok halmazában már ma is sokan idéznek a „wikipédiából”, vagy más határozatlan forrásból akkor, amikor tényszerűnek akarnak beállítani egy bizonyos állítást.
A napi hírekkel hasonló a helyzet.

Technikák

És erre a jelenlegi infrastruktúra működése nagyon is rásegít.
Komoly, átgondolt módszerek, sőt már egész tudomány készíti elő és bírja működésre a receptorainkat, meglovagolva a legbosszantóbb emberi gyarlóságainkat.

Forrás:Pixabay

Figyelnek a színre, betűre, a híradag hosszára, felhasznált szavakra, azok tálalásmódjára, még a hírcsomag érzelmi összetételére is.
Ezt a technikát a reklámipar régen használja, komoly sikereket elérve.
Jól érzékelhető módon beszivárgott a mindennapjainkba, és már nagyon régen elhagyta a reklám és marketing-ipar szegmenseit.

Tisztán látunk?

Az általános adatáradatban alkalmazott módszerek rendkívül megnehezítik az objektív látásmód kialakulását, vagy nagyon könnyen elkoptatják azt.
A sok kérdésre azért van szükségem, hogy lassú elmélyülést szolgáltasson számomra ahhoz, hogy a tényszerű látásmód (-om) hiányosságait megértsem.

És természetesen magyarázatot is keresnék.

Mi lesz a hírrel?

Szívesen foglalkoznék azzal a kérdéssel is, hogy a széles platformon való tájékozódás lehetősége vajon valóban eredményezi-e a tájékozottságot is?
Vagy egészen egyszerűen elmerülünk a ránk támadó végtelen adat áradatában?
Magunkba szívjuk, beépítjük?
Részünkké válik?

Vagy keresztül halad rajtunk anélkül, hogy akár bennünk, akár a világban bármit is megváltoztatott volna.

Annak, hogy a hírözön szerkezetét (már rég) nem látjuk az az oka, hogy már rég nincs neki ilyen.
A különböző hírcsatornák felsorolását mellékesnek ítélem.

Eltűntek, vagy jelentősen megváltoztak azok a médiaszereplők, melyek stabil és megbízható bázispontokat jelentettek.
És ez főleg a középkorú, vagy annál idősebb korosztály számára kényes. A köztévé pontos időben jelentkező híradóira, a néhány rádió másodperc pontos híradásira, illetve a nagy napilapok ügyesen hasábokba szedett, közérdeklődésre számot tartó, kommentár nélküli hírcsokraira gondolok.
Igen, öncenzúrázok: Ne legyek tájékozatlan (ebben a bejegyzésben ez pont aktuális is lenne…), hiszen a mai napig megvannak azok a „nagy” orgánumok, melyek igyekeztek (igyekeznek) megmutatni a világot olyannak, amilyen.
Nos amilyenek vagyunk, olyan a világunk, és olyanok a hírcsatornák is.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy nem így van.
Gyötrelmesen felhígított tartalommal bír szinte bármilyen orgánum, melynek eredeti célja talán a korrekt tájékoztatás lett volna. Természetesen mindezt a kényelmes, gondolkodást nem igénylő szórakoztatáson túl.

A hírgyár

Forrás:Pixabay

Ez már-már egyfajta öncélúság.
A hír nem azért „készül”, hogy tájékoztasson.
Hanem azért, hogy legyen hír.
Legyen mivel kitölteni a híridőt, a plakáthelyet, az egyébként sem üres étert, amiben élünk.

Nem szeretnék most a manipulatív összeállításokra, részben vagy egészben el nem mondott eseményekre, a részrehajló kiragadott „tényekre” utalni.
Majd megteszem máskor.
Nem az a lényeg, hogy bárki befolyásolni akarna bennünket szántszándékkal.

Tényszerűség

Forrás:Pixabay

Nem az információ korrektséget elemzem.
Vagy mégis?
Egy egészen egyszerű virtuális tollvonással mutatnék rá arra, hogy a korrekt tájékoztatás ma már nem divatos, és gyanítom, hogy korábban sem volt az.

A szigorúan megválogatott tényközlés nem cél, hanem egy eszköz.
A kusza halmazban, melyben napi rendszerességgel mozgunk, a hírek gyártói, szolgáltatói, terjesztői is csak kisebb-nagyobb részecskék.
Képtelenek megtartani az eredeti karaktert, ha egyáltalán volt nekik ilyen.

Mi az ami érdekel?

A folyton változó igényhez alkalmazkodva piaci alapon működő „érzelem-grafikon” mentén dől el mindennek a sorsa, ami a tájékoztatás része volt valaha.
A hétköznapi ember számára más dolgok lettek fontosak, másra figyelnek, más az ingerküszöb is.
Legyen mondjuk könnyű és szórakoztató.

Mennyiség kontra minőség?

Az információ töménytelen mennyiségéből nehézzé, és mind nehezebbé válik a valóság kiszűrése, a valódi érték elválasztása az ocsútól.
Az eligazodás rendkívül fárasztó, és szinte lehetetlen.

Forrás:Pixabay

A jó és rosszindulat, a szándékos manipuláció, vagy a tudatlanságból elkövetett véletlen tévedések halmazában egyre inkább csak az a hír marad fenn, mely kellően hangos, magamutogató, vagy kellően érzelemfakasztó.
Mindegy, hogy mely csatornát figyelem.
Az átlagból kilógni vágyók egyre nagyobb, és egyre díszesebb „betűtípussal” közlik mondandójukat, melyek verbálisan egyre hangosabbak, hírértékben egyre túlzóbbak.

Sokunk számára olyan ez, mint egy állandó háttérzaj, mint az elcsendesedő, de soha el nem hallgató város zaja, vagy a szmog soha el nem tűnő (és már fel sem tűnő) szürke halmaza.
Ebben fárasztó háttérzajban értékét és értelmét veszti a valós tájékozottság.
Már észre sem vesszük.
Egyáltalán nem is küzdünk ellene.
Sőt a gyermekeink szerves egészként, napi rutin részeként tekintenek erre, hiszen ebbe beleszülettek, nekik ez természetes.

Forrás:Pixabay

Ebben a gigászi halmazban evickélünk támpontokat keresve, vagy csak sodródunk vele, öntudatlanul.
Nincsenek támpontok.

Tájékozottsági tudat?

Mert abban hamis tudatban létezünk, hogy minden ott van a Facebook-on (csak egyetlen kiragadott példa).
A készen kapott adathalmaz felhígított folyama erodálja amúgy sem túl nívós elemző képességünket.
Azt gondoljuk, hogy ha napi rendszerességgel megnézzük azt az egyetlen hírportált, akkor az már elég, sőt.
Bizony, talán még sok is.
Besokalltunk kissé, és gyanítom, hogy még az út elején járunk.

Én, a médiahatalom.

Mindenki könyvet ír, hanglemezt ad ki, blogot gyárt, hírcsatornát szerkeszt, saját újságja, tévé csatornája, vagy éppen rádióműsora van. Nem merítettem ki mindent, csak a lényegesebbek emeltem ki, és itt a felsorolás teljességének kevés a jelentősége.
A korábban passzív hallgatóként, nézőként, olvasóként élő társadalom egy része aktív gyártó lett, és ő maga tájékoztat.
Bármiről, ami extrovertált magamutogatásunk saját magunk által megalkotott esztétikai és erkölcsi kereteibe belefér.

Forrás:Pixabay

Új süteményreceptről, autószerelési technikákról, gyereknevelésről, hitről, politikáról, szexről, egészséges étkezésről, fitnesz gyakorlatokról.
Függetlenül attól hogy az adott „szolgáltatás” értéket teremt-e vagy sem.
Félreértés ne essék.
Nem ellenzem ezeket, és semmi bajom nincs azzal, hogy egy jó krémes receptjét a „neten” keressem.

Az adattömeg

A hírtömeg itt a gond, és a félelmetes tartalmi keveredés már-már ijesztően hat számomra.

Forrás:Pixabay

Vannak médiák, melyeknél ez nehezebben lelhető fel, ez elsősorban a működési elv miatt van.
Csak két példa.
Például nehezen elképzelhető az, hogy egy rádióműsor közben szalaghírt „mondjanak” be, hiszen technikailag lehetetlen.
És valóban.
Ám ez sokkal árnyaltabb lett az utóbbi években.

Minden magarára adó rádiónak saját honlapja van, ahol az adás online hallgatásának lehetősége mellett, bizony sok más is rendelkezésre áll.
Visszanézhetünk korábbi adásokat, híreket olvashatunk, itt-ott még webkamerán bele is nézhetünk a szerkesztés folyamatába
Mondhatjuk, hogy ez már a rádió és tv keveréke.

A tv esetében talán még brutálisabb a helyzet.
A híradók közben igazi kavalkád zajlik az orrunk előtt.
A hírolvasó online kapcsol bárkit a világban.
Közben a képernyő alján ott futnak a szalaghírek, melyekben egészen más dologról van szó.
Legutóbb egy külföldi adón olyat láttam, amikor két szalaghír futott, különböző sebességgel, és témával.
Aztán ott van a logo valamelyik fölső sarokban.
Végül, de nem utolsó sorban néha feltűnik egy kisebb reklám valamelyik sarokban, ahol egy későbbi műsorra hívják fel a figyelmünket.

Értelmezés és megértés

Az extra következtetéseket nem akarom levonni.
Tapasztalatom szerint az ember nehezen tud akár egy dologra is koncentrálni hosszabb ideig, mert az agy egyszerűen elfárad.
A szellemi fáradtság okozója ebben az esetben éppen a túlságosan gazdag információ halmaz.
Ebben az áradatban sokunk nemhogy úszni nem tud, hanem inkább csak egyszerűen sodortatja magát az árral.
Vagy már megfulladt…
A figyelmünk megoszlik, szemünk ide-oda ugrál a képernyő különböző pontjain, igyekszünk megérteni, befogadni annyit, amennyit csak lehet.
Nem megy.

Válogatott adatok.

Egy teljesen egyszerű analógiát hozok fel, csak azért, hogy bizonygassam igazam.
Az autópálya tervezés egy nagyon komoly mérnöki feladat, és jellegéből adódóan komoly odafigyelést igényel.

Forrás:Pixabay

Ezen az aszfalt-felületen relatív nagy sebességgel közlekedünk, ráadásul a mi döntésünkön múlik minden.
Teljesen természetesnek vesszük azt, hogy a különböző letérők helyzete, az azokat jelző táblák, és a különböző figyelmeztető és egyéb tájékoztató elemek jól értelmezhetők számunkra.
Pedig ez egy komoly tudomány.
Pontos jól megfogalmazott szabályok vannak arra, hogy milyen sűrűséggel lehetnek le- és feltérők, milyen sűrűséggel kell legyenek a jelzések, feliratok.
Sőt, az egy oszlopon elhelyezett táblák mennyisége is szabályozott.
Még a betűtípus is lényeges!
Egyszóval pontosan szabályozott minden elem és ennek oka az, hogy az arra közlekedő biztonsággal meg tudja azokat különböztetni egymástól.
És nyilván értelmeznie kell azt.

Agyunk csak egy bizonyos mennyiségű adatot tud feldolgozni, mely mennyiség fölött értelmetlen kavalkáddá, és formátlan zajjá válik.
A mai információk gyártói és terjesztői ezt igyekeznek figyelembe venni, és kitűnni valahogyan.
Csakhogy az információs sztrádán nincs előírt követési távolság, és előzni bárhogyan lehet, bármilyen sebességgel.

Forrás:Pixabay

Mindenki egyre hangosabban, egyre feltűnőbb módon kiabál, hátha kihallatszik a tömegből.

A változatosság szédülete

A különböző orgánumok száma elképesztő, még egy olyan aprónak számító nyelvterületen is, mint amilyen a magyar.
Talán a sok helyről, apróbb vagy éppen nagyobb csomagokban, rendkívül változó minőségű tartalommal bíró információk keltik a tájékozottság hamis illúzióját.
És mi, a fogyasztók ezeket úgy szedjük össze, hogy saját kényelmünket egy pillanatra sem szeretnénk elfeledni.

Felelősség

Mélyre mentem, de talán mégsem eléggé.

A hírek természetét öncélúnak és manipulatívnak beállítva a végfelhasználót mentesítem a felelősség alól.
Hiszen ő csak a kész elemeket kapja, ezt látja itt, azt hallotta ott.
Adott helyen pont AZT teszi magáévá, AZT hiszi igaznak.
Ismét nem akarom megkerülni a véleményem provokatív és markáns megfogalmazását.
Erősen úgy érzem, azt tapasztalom, hogy az ember kényelmes, lustaságra erősen hajló faj.

Forrás:Pixabay

Sokszor inkább enged a jól láthatóan befolyásoló szándéknak, mert úgy könnyebb.
És ezt addig biztosan megteszi, amíg a saját érdekeit nem látja veszélyben.
Ezt sok média használja, sok esetben kihasználja.

Hogy mi a recept?

A hír valótlan is lehet, csak kényelmes legyen, és lehetőleg tartalmazzon olyan elemeket, melyek a biztonság érzetét keltik.

Forrás: Pixabay

Ezt a metodikát a hírgyártók a reklámoktól ügyesen átvették, és kiválóan alkalmazzák.
Ezek a hírek
– kényelmesek
– biztonság-vágyunkat kiszolgálják
– félelmeinket, sérelmeinket felnagyítják és egyúttal
– azokra megoldást adnak
– jól megkomponált szerkezettel és céllal rendelkeznek,
– és mindezt az objektív tájékoztatás burka alá rejtik.
Az informálás esetében erősen megkopottnak, deformáltnak tartom a célt és erkölcstelennek az eszközhasználatot.
Az eredeti tájékoztató szándék (ha volt ilyen…) elveszni látszik, helyette nézettséget generáló divatos, modern elemekkel tarkított egyvelegek keletkeznek.
És ezek lényegesebben kevesebb valós információ tartalommal bírnak, mint amit állítanak magukról.

Forrás:Pixabay

A tartalmak szerkezete, előadásának módja erősen függ attól is, hogy milyen politikai, gazdasági vagy ki tudja milyen (háttérben meghúzódó, sok esetben kiválóan palástolt) érdeket képvisel.
Az objektívnek bemutatott, személyes véleményeket, rövid riportot felsoroló, és emiatt a hitelesség hamis látszatát keltő, erősen manipulatív jellegű összeállítások egyáltalán nem tájékoztatási céllal készültek.

Csak könnyedén

És mi a fogyasztók mit látunk ebből?
Semmi egyebet, mint amit látni akarunk.
A minden igényünket kiszolgáló műsorokban minden benne van, amit látni, hallani akarunk, és semmi sincs, ami kényelmetlen.
A világ eseményei rendszeresen bővelkednek olyan elemekben is, melyek kényelmetlenek, kellemetlenek.
Ezeket megszűrve szeretjük kapni, aminek a technikai megvalósítását a hírszerkesztőkre bízzuk.

Forrás:Pixabay

Hajlamosak vagyunk egyetlen médiacsomaggal beérni, jellemzően egy-két tv, rádiónál „leragadni”, csak egyetlen napilapot (esetleg hetilapot) venni.
A hírportálok közül is csak azokat olvassuk, melyekről gyanítjuk, esetleg tudjuk is, hogy ezt vagy azt az érdekcsoportot képviselik.
És amennyiben az nekünk is szimpatikus, akkor hitelesnek, igaznak tekintjük az ott megjelenteket.
És baráti körben is csak ezt fogjuk hangoztatni.
Nem olvasunk máshol híreket, mert a „másik oldal” hírei nem igazak (hazugok), túlzók, megtévesztők.

Ténykeresés? Soha!

Forrás:Pixabay

Külföldi hírcsatornákat nem nézünk-hallgatunk, elsősorban azért, mert nem beszélünk nyelveket. De még inkább azért, mert olyan kitekintést nyújtanak a világra, ami nem mindig kényelmes nekünk.
Ráadásul ezeken a külföldi médiákban még létezik a tényfeltáró újságírás.
Ez sajnos nálunk nem divat, okait most nem taglalom, majd máskor megteszem.
A ténykeresés elemeit teljesen elfelejtettük, és mi magunk sem használjuk, még akkor sem, ha szinte semmit nem kell tenni érte.
A gondolkodást leszámítva.
Azt meg nem szívesen tesszük.

Forrás: Pixabay

Sokkal kényelmesebb egy adott nézetet magunkévá tenni, annak alapelveit szajkózni a végtelenségig, és igaznak érezni bármi áron, ha nem kell hozzá gondolkodni.
Ha nem kell beismerni azt, hogy esetleg tévedtünk.

Minden feltétel adott a tisztán látáshoz?

Önálló véleményt alkotni, azt időnként öncenzúrának alávetni nem erősségünk.
Pedig ott van minden hír az orrunk előtt.
Minden ablak nyitva áll, minden gombot megnyomhatunk, és nem kell a Szabad Európa Rádiót hallgatni ahhoz, hogy megtudjuk, hogy mi az igazság.
Ha most újra elindulna, talán nem is hallgatná senki.
Mert kiderülne, hogy esetleg erősen más a valóság, mint amit gondolunk.
Eltekernénk, kikapcsolnánk.
Mert nem hinnénk el.
Egyszerűen azért, mert a jelenlegi média forgatag azt a látszatot kelti, hogy minden igaz.
Pedig lehet, hogy szinte semmi sem az, aminek látszik.
Bármit elhiszünk, ha jó helyről jön.
Csak olyan legyen, ami jól esik.

Forrás:Gifer

Ezért aztán bármi eladható, ha jól be van csomagolva.
Szinte bele sem nézünk a tartalmába.
A hírt is elfogyasztjuk egyben.
Csomagolással együtt.
Mi lenne ha néha „átkapcsolnánk” máshová is?
Vagy ennyire gyávák vagyunk?
Félünk tőle?

Az „ON” gomb hatalma

Forrás:Pixabay

Mi lenne, ha néha önellenőrzést tartanánk ebben az ügyben?
Nem kell nyilvánosan, hiszen nem kell a megszégyenülés senkinek.
Csak úgy otthon, a négy fal között, vagy esetleg szűk baráti körben.

Ne áltassuk magunkat.
Mindenki azt hiszi, hogy tudja az igazat.

Minden feltétel adott.
A hiba a mi készülékünkben van.

Forrás:Pixabay

Lehet, hogy ki van kapcsolva?

A gondolkodás nehéz mesterség.
Lehet, hogy nekem sem megy?