A morális kérdés

(Komolysági) próba 1.

Soha nem gondoltam volna, hogy ezzel a kérdéssel foglalkoznom kell.
Ezért foglalkozom vele, mióta az eszemet tudom.
Ezt az őrületet egyszer valaki kitalálta, és nosza neki is ugrottak többen, szeretettel, vagy éppen utálattal.
Miért is kell ez nekünk?
Elvégre az állatvilágból kiemelkedve –és azt rendszeresen evolúciós bázisként vizsgálgatva- látható, hogy ezek az ingyenélő egyedek nem dolgoznak.
Mégis leélik az életüket –emberi léptékkel mérve- teljes öntudatlansággal, boldogan.
Ezeket a kis lusta disznókat nem érdekli semmi a szeretkezésen, alváson és evésen kívül.
És mégis minden rendben.
Nem szól a főnök, hogy már megint elkéstél, és fizetésért sem kell izgulni minden hónap végén.

Forrás: Photoneye

A hódtól sem kérdezi meg senki, hogy hány fát rágott szét egy nap alatt.
A gólyának nem kell minden villanyoszlopra fészket raknia.
A delfinnek sem kell minden nap leúsznia a 4×100-as váltót időre.
Úgy tűnik, hogy az emberi társadalom sokkal célratörőbb.

Okos angol tudósok (amikor éppen nem a gumi-óvszer használatának ózonrétegre gyakorolt hatását vizsgálják) kiderítették, hogy a munka fontos nekünk.
Mégsem dobhatjuk csak úgy ukk-mukk-fukk sutba.
És persze nem alhatunk egész télen a meleg dunyha alatt, mint a mackó.

Mert ez rendet teremt a társadalomban.

Értéket teremt.

Az értékteremtés meg emberi dolog, ez a lenyomata annak, hogy nem csak élünk bele a világba mint egy növény.
Na apropó, ezek a növények is.

Forrás:Pixabay

Az még egy lusta népség.
Érdemes megfigyelni, hogy ezek milyen öncélú önző módon képesek csak úgy létezni.
Szívogatják a nedveket a földből, napoznak egész álló nap, és integetnek a szélben, hajladoznak, nehogy a sok munkától benedvesedjen a hónunk alja.

Az ember nem ilyen (és néha elhiszem, amit mondok…)

Az ember szorgos, tevékeny, és tenni akar.
Azok az átkos kommunisták is megmondták már száz évvel ezelőtt is, hogy ezt művelni kell, mert a munka életre nevel.
Nem tudom, hogy miért kellene engem életre nevelni, a füvet sem neveli senki, mégis nő a kertemben, az is él magától, oszt nyírhatom minden héten.
Pedig lenne más dolgom is.

(Komolysági) próba 2.

Beszéljünk erről komolyan?
Ugyan már, minek?
Hát ez a fránya fogalom is csak azért született, mert valaki (ez is csak valami angol matematikus lehetett) úgy gondolta, hogy nem szép a huszonnégy óra egyben, mert az egy csúnya szám.
Először kettőbe osztotta, és azt mondta (segített neki egy japán szociológus is) hogy egyik félidőben aludni kell, a másikban pihenni.

Forrás:Pixabay

Persze egy csomó kávét megittak közben, és a teszteknél kiderült, hogy súlyos hiba van a rendszerben, a kávétól ugyanis nem tudtak aludni annyit.
Na mi legyen a fennálló idővel, amikor sem pihenni, sem aludni nem tudnak?
Erre jött egy magyar okoska, aki azt mondta: három a magyar igazság, osszuk hát el háromba a napot.

És valóban, ez lett.

Ráadásul arra is rájöttek, hogy a hárommal való osztás eredménye a 8-as szám, ami –valljuk be igazuk van- sokkal esztétikusabb is, mint a 12, nem beszélve a 24-ről.
És ez pusztán csak esztétikai kérdés.
Na nem is folytatták az osztást, mert elfáradtak, és pihenni kellett.
Meglett a nap 3-ba osztva, adjunk neki funkciót.
A pihenés meg az alvás megvolt már.
Na de mi legyen a harmadik harmaddal.
Sokat gondolkodtak ezen, napokig, hetekig, évekig.
Hosszú idő telt el, egyszer csak az egyik tudós észrevette, hogy kocsmában való pihengetés, és a fél liter űrtartalmú folyadékok ritmikus emelgetése (kizárólag testmozgás céljából) közben egy igen vonzó telt jelenség néha kicseréli az üres poharat telire az asztalon. Meg is kérdezte tőle, hogy nem vacsorázna-e vele a következő este?
Kis mosoly, és rövid hezitálás után jött a válasz: Persze, de csak munka után.
Bámmmmm!!!!
És akkor becsapott a megoldás.
A munka lesz a harmadik elem a napszakban!

Forrás:Pixabay

Na kérem, emiatt a csinos pincérnő miatt kell ma is dolgoznunk tetszik, nem teszik.
A folyamat ettől a pillanattól kezdve lavinaként söpört végig az emberi társadalmon. Az eddig csak bevezető jelleggel, 8 órán keresztül, önmagával semmit kezdeni nem tudó embertársaink egyik pillanatról a másikra dolgozni kezdtek, és értelmet nyert az eddig –ismétlem kísérleti jelleggel- kitöltött napi nyolc óra felhasználása.

(Komolysági) próba 3.

A valóság változatossága.
Ez mind szép és jó, de hát a papíron kitalált elméletek gyakorlatba ültetése mindig tartalmaz hibalehetőséget. Ez nyilván abból adódik, hogy sokan vagyunk, és a nagy számok törvénye (de szép is ez…) megcáfol minden elméletet.

A racionális

Voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy a nap három egyenlő részre való osztása túl brutális.
Egyszerűen zavarta őket –teljesen jogosan- hogy a munka végeztével időbe telik amíg hazaérnek, és eközben nem tudnak sem pihenni, sem aludni (amit ugye munkaidőn kívül kellene). Ezért úgy gondolták, hogy később mennek be a munkahelyre (amennyivel az odaút tart), és hamarabb is jönnek el (amennyivel a visszaút tart).
Sőt a fejlődés tovább ment, – és ez itt egy gyönyörű evolúciós pályaív-, kiderült, hogy a vásárlás közben sem tudnak pihenni, és aludni sem. Ezért a vásárlást is munkaidőben ejtették meg.

A (fél) demokrata.

Ez az embercsoport (nagyon kevesen vannak), akik a nap három részre való osztását elfogadták ugyan, de annak egymásutániságát nem.
Többen úgy gondolták, hogy a pihenés, alvás és munka felcserélhető elemek. És valóban, mai napig vannak ilyenek (ismétlem ritka, de nagyon), akik munkaidőben alusznak, vagy éppen pihennek.

Forrás:Pixabay

Nem szabad bántani őket, demokrácia van.
Biztos vagyok benne, hogy addig, amíg mások alusznak, addig ők dolgoznak, és valóban csak egy egyszerű időbeosztás-cseréről van szó.
Itt is szép fejlődés tapasztalható.

A változatos

A munka unalmas tud lenni, gondolták sokan, ezért elkezdték kombinálni pihenéssel és alvással.
Természetesen kizárólag változatosság elérése céljából.
Ők gyakrabban tartanak cigarettaszünetet, és gyakran telefonálnak is (magáncéllal) ezáltal a monotonitást erősen le tudják csökkenteni.

Az egészséges

Aztán ott vannak az egészséges életmódot választók.
Az ő esetükben rendkívül tudatos minden cselekedet, amit munkaidőben tesznek.
Az orvos azt mondta nekik, hogy óvakodjanak a megfázástól. Mint tudjuk az ember könnyebben megfázik, ha ki van izzadva, ők ezért gyakran megállnak (nem pihenni, hanem hogy kissé lehűljön a munkától erősen felmelegedett testük), nehogy megfázás legyen a vége. Ha néha-néha alkalomadtán használják is a szerszámot, akkor azt is lassan, körültekintően teszik. Hiszen az autónak is felforr a vize, ha túlhajtják…

A specializált, beteges építészmérnök

Sajnos nekik általában rossz az egyensúlyérzékük. Elengedhetetlenül támaszkodniuk kell a lapátra, felmosófára.
Van köztük néhány statikus is. Ők a falnak támaszkodnak gyakran, nehogy kidőljön. Ezek között még nehézfejű is akad szép számmal, ők az íróasztalnál szokták minimum egy kézzel támasztani a fejüket, ennek valószínűleg szintén egészségügyi (súlyemelés, kitartással) okai vannak.

A „bio” szempont szerint élő

Az egészséges életmód része a sok testmozgás, és a megfontolt étkezés.
Hívei messze található étterembe gyalogolnak enni, majd ott lassan, komótosan eszegetnek, mert így nem terhelik a gyomrukat. A negyvenperces ebédidő kissé megnyúlik emiatt (mondjuk 2 órára), de sebaj. Könnyen beszélhetek róla, ez nálunk nem fordul el, csak azok a fránya Franciák csinálnak ilyen eszement dolgokat.

Az akkurátus

És ott vannak a precízek és jól informáltak.
Az ő életük és munkásságuk példaértékű, rendkívül pontos, szinte katonás rend uralkodik minden mozdulaton.
Az íróasztalnál ülve 3 percenként megnézik a képernyő jobb alsó sarkát, ahol az óra van. Ha nincs számítógépe, akkor a falon levő órát nézi meg ugyanannyiszor, ha falióra sincs, akkor ő majd hoz egyet. Vagy ott van a karórája, mobiltelefonja stb. Nekik rendkívül fontos a pontos tájékozottság.
Mindig tudniuk kell, hogy mennyi az idő, nehogy valaki egy óvatlan pillanatban megkérdezze tőlük, és nem adnak precíz választ. A pontosságot tökélyre fejlesztve 16.00-kor kiejtik a kezükből a ceruzát (mondat közben is).
A számítógép náluk már 5-6 perccel (fél órával) korábban ki van kapcsolva, mert tartanak attól, hogy a munkaadójuk megrója őket a túlzott munkaidőn túli áramfogyasztás miatt. Kis motyó, táska, kabát, telefon katonás rendben várakozik már az asztal szélén, hogy egy lendülettel lehessen felkapni őket. Ez azért van, mert hosszan tartó matatásukkal nem akarják zavarni azokat, akik még bennmaradnak egy kicsit.
Innen is látható, hogy a precizitásra való törekvés még az illemre is átterjedt.

Igazi csoda ez.

Szerintem a munkaidő szabad értelmezésében messzemenő módon nem merítettem ki minden lehetőséget.
Nem is tudnám, hiszen a környezetünk olyan állandóan változó feltételeket teremt számunkra, hogy bizony rá vagyunk kényszerülve arra, hogy borotvaéles elménket és szellemiségünket használva kitaláljunk olyan jobbnál-jobb megoldásokat, melyekkel a munka a legkevésbé sem megterhelő, és nem is unalmas.
Ebben vagyunk jók.
Ebben is jók vagyunk.

Lehet egy picit komolyabban?

Mi is a munka?

Nyilván nem a definíciót szeretném leírni itt, nem az én dolgom.
Azonban egyértelmű, hogy a munka, mint fogalom egy relatív, modern dolog abban a tekintetben feltétlenül, hogy ezért ellenszolgáltatást kapunk (de legalábbis várunk).
Nevezzük fizetésnek, fizetségnek.
Ez sem volt mindig így.
A történelem során az ember mindig igyekezett olyan eszközöket kitalálni, melyek megkönnyítik, esetleg el is végzik helyette a munkát. Ha a folyamatot extrapoláljuk, akkor gyanítható, hogy elképzelhető olyan jövő, amikor egyáltalán nem fogunk dolgozni.
Majd az automaták mindent elvégeznek helyettünk.

Ezt a kényelmes utópiát a Magyar lakosság jelentős része öngyilkossággal fogadná.

Nem bírná elviselni, hogy nem kell dolgozni menni többet.
Ezért is remélem, hogy nem így lesz, mert amúgy is csöppnyi nemzetünk néhány lélekre zsugorodna.
Csak azokra a lustákra és semmirekellőkre akik számára büdös a munka.
Ilyenből jelenleg alig egy-kettő akad országszerte.
Máshol sokkal többen vannak.
Addig is, amíg ez az idő eljön, kényszerűségből el kell mosogatni, vasalni, meg kell etetni a disznókat, le kell festeni a kerítést, és akkor csak a ház körüli munkákból példálóztam.

(Egyszerűen képtelen vagyok komolyan kezelni ezt a témát.
Lehet, hogy írok egy másik bejegyzést?)

(Komolysági) próba 4.

Sajnos a létfenntartáshoz szükséges munka sokunk számára félelmetes nyűg, és ez jól látható a végeredmény mennyiségében és minőségében.
Valahol azt olvastam, hogy:
„Az élet egyik értelme a munka.”
Ha ez igaz, akik sokunk értelmetlenül éli az életét.
A munka által elérhető nemesítő cél nem azért érdekes, mert nemesít.

Forrás:Pixabay

Hanem azért, mert cél.

Nincs olyan cél a Földön, amiért nem kell tennünk semmit. Bár a káoszt, a pusztulást, az anarchiát többen úgy jellemzik, mint a szabály és rendezettség hiányának végeredményét.
Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, nem lehet egészséges, sőt talán nem lehet normális az, aki a káoszt tűzi ki célul.
Az entrópia törvénye szerint a világegyetem rendezetlensége folyamatosan, és megállíthatatlanul nő.
Egyszer majd mindent homogén egyforma részecsketömeg fog megtölteni, mint homokot a tengerpart.
Lehet, hogy ez lesz a vége, de akkor már nem lesz értelme arról beszélni, hogy hol van az ember, és hol van az, amit létrehozott.

Semmi nem lesz.

Addig talán mégis megpróbálhatnánk azt a két téglát egymásra rakni, vagy néha összesöpörni az utcát.
És ez a két dolog még fényévekre van attól, amire az emberi szellem, és az abban rejlő –nem mindig előtörő- akarat létrehozni képes.
Az alkotás, a tevékenység, az aktív cselekvés végeredménye lehet hasznos, vagy esztétikus.
Mégis sokszor hiányzik akkor, amikor munkáról van szó.
A lenyírt fű talán szebb, mint a gazos kert.
A mosott ruha esztétikusabb mint a szennyes.
A tanultabb ember többre képes, mint a tanulatlan.
(nem kell megsértődni, jöhet a pogrom, hajrá!!!)
Nem, nem szeretném a tanultsági-tanulatlansági kérdést tovább vinni.
Majd máskor.

Mennyiség, minőség? Ugyan már…

Az elvégzett munka minősége alapvető kérdés, és sokunk számára mégsem szempont.
A végeredmény sok esetben sem mennyiségi, sem minőségi szempontnak nem tesznek eleget.
Ezért találták ki a normát, a minőség-ellenőrzést stb. Mert egyébként csak lejárnánk dolgozni, és egész nap vakaróznánk azt várva, hogy mikor telik le a munkaidő.

Jaj, már jön is kérdéshalmaz, meg a forrongás:
Milyen idő?
Mit számít az, hiszen az egy munkaidő, ami nem is az enyém, hanem a munkaadóé!
Neki, csakis őérte dolgozom, nem magamnak, és nem magamért.

Az idő a sajátunk.

Kaptunk néhányszor tíz évet a teremtés idő-óceánjában.
Ez egy semmiség.
Az életünk csupán.
Tényleg mindegy, hogy hogyan töltjük el?
A munkával töltött idő is a saját életünkből telik.
Tényleg mindegy, hogy mit teszünk vele?

Az idő relatív.

Sokkal gyorsabban telik a szabadság alatt, mint sorban állva.

Forrás: Pixabay

Úgy tűnik sokfajta óra ketyeg bennünk, és ez az óra a végtelenségig igazságtalan. Minél kellemesebb a tevékenység, annál gyorsabban ketyeg, mintha irigykedne amiatt, hogy valami jól esik.
Ha megoldható lenne, hogy a munka kellemesen teljen, vajon másként lenne?
Vagy akkor is zavarna, hogy ott kell lennem, és nem máshol?
Miért nem okoz örömet az, ha tudom, hogy azt a kerítést én festettem le?
Még ha nem is az enyém.
Pedig a két kezem munkája.
A tanár nem örül talán, ha látja, hogy a kis Sanyika egy év alatt megtanulta a szorzótáblát?
Az orvos nem örül talán, hogy egészségesen lát?
És annak nem lehet örülni, hogy azt a gyümölcsöt eszik, amit én termesztettem?

Mintha bántana bennünket az, hogy dolgozni kell, netán alkalmazásban.
És mi a helyzet a fűnyírással, meg a mosogatással?

Nem, nem itt van a baj.
A baj ott van, hogy képtelenek vagyunk a tulajdonosi szemléletmódra.
Talán nem is lenne annyira jó nekünk, ha tulajdonos módjára dolgoznánk.
Hiszen olyanok vagyunk, mint a környezetünk.
Mi lenne, ha kicsit körülnéznénk?

A tiszta edény látványának öröme kellemes lehet, de nem érezzük arányban a bele fektetett munkával.
Még akkor sem, ha a sajátunk.
Ráadásul ott van a dolog ritmikus jellege, mert az a fránya feladat újra és újra termelődik.
A szalag végén mindig van újabb vásárló, a padló mindig újra bepiszkolódik, az asztfalt mindig elkopok, és a fű is megnőtt, megint.
Soha nincs vége, és mindegy, hogy napi rutinnal vagy innovatív útkereséssel töltöm az időt, mégiscsak telik.
Talán tényleg jobb lenne a jövő világa, amikor visszaalakulhat az első osztás, amikor a nap tényleg csak két részből, pihenésből és alvásból áll.
Ok.
Megvárjuk.

Amíg kivárom a Kánaánt…

Addig megpróbálok pihenni egy kicsit, és elmegyek hangversenyre.
Az kikapcsol, megnyugtat.
Nem nagyon értek hozzá, amatőr dilettáns vagyok abban is.
Egyszerűen csak szeretem hallgatni, nézni, ahogy a zenészek ott ülnek a székeken a színpadon, és komoly technikai tudással, teljes átéléssel nagy szeretettel szórakoztatnak engem, hogy jól érezzem magam.
Vajon a zeneszerző és a zenészek dolgoznak ?

Forrás:Pixabay

Vagy csak saját kedvtelésükre akarják elfűrészelni minden este egy arra alkalmatlan eszközzel a hegedűt?

A gondolkodás nehéz mesterség.
(Lehet, hogy ez egy munka?)
Lehet, hogy nekem sem megy…?