Ver 1.0

…
Egy végtelen, sodródó folyóban élek, mint akárki.
Minden képzeletet felülmúló változékonysága táptalaja olthatatlan kíváncsiságomnak.
Gyakran keresem az okokat, máskor a megoldásokat.
Lépten-nyomon csodákba botlom, melyeket ez a világ teremt, és nem szándékozom átlépni felettük.

Forrás: Pixabay

Évek óta rágódom dolgokon, melyek nem hagynak nyugodni.
És hosszú ideje érlelődik a gondolat, hogy ezeket megmutassam másoknak is.
Teszem mindezt a tévedés kockázatával.

Ám én is olyan vagyok, mint a nagyot álmodni merő emberek többsége: talán nyomot kellene hagyni a jövő számára, még akkor is, ha nem maradunk fenn.
Nem azért, hogy az utánunk eljövők okuljanak belőle.

Senki nem akar okulni.
Nemzedékek százezrei élték már le életüket a teremtésünk óta.
Az okulás soha nem volt erősségünk.
Legfeljebb kényszerből okultunk.
Azt meg nem szívesen tesszük, ugye…
Sokkal kézenfekvőbb élni, vagy inkább csak létezni egyfajta öntudatlanságban, arra várva, hogy a nálunknál okosabbak, gazdagabbak, rátermettebbek, esetleg szorgalmasabbak elvégezzék helyettünk a lényeget.

És csodálkozó szemmel nézünk az őszi naplementékben hirtelen felrepülő madárrajra, melynek mozgása számunkra mágikus bűvöletként, rejtett intelligencia látszatát kelti.
…

Én magam is utakat, válaszokat keresek.
Nem félek attól, hogy lavinát indítok el, és nem is lenne célom.
Álszent, és hazug gondolat lenne azt kijelentenem, hogy nincs manipuláló szándékom.
Ugyanakkor ezt a szándékot szeretném megőrizni az emberség keretein belül, és tisztában vagyok vele, hogy nagy fába vágtam a fejszém.
Tisztában vagyok azzal is, hogy célzott gondolataim fájdalmat okozhatnak nekem, vagy másoknak.
De a fájdalomokozás szándékosságát elutasítom.

…
Az anonimitásnak nincs extra szerepe ebben a műfajban.
Nem titkolózom, és ha ebben a tekintetben is színt kell majd vallani, akkor természetesen megteszem.

Alapelvek

Nem török pálcát ember felett, ha mást gondol, ha más vallású, bőrszínű, máshol született, vagy éppen nagyobb házban él.
Ezzel követném el a legnagyobb hibát.

Politizálni nem szeretnék, bár van politikai véleményem. Ez nem egy politikai nézeteket lobogtató hely. Arra bőven van sok más lehetőség.
De nem zárkózom el ettől sem.
A hanyagság, a személyeskedés és önmutogatás nem kenyerem, és nem is kérek belőle.

Nincs közszereplői motivációm, ugyanakkor tudomásul veszem, hogy olyan reprezentációs módszert választottam, mely korántsem tökéletes, és ezzel együtt a közszereplés lényeges eszköze.

Hogy mi a cél?

Szándékosan nem fogalmaztam meg célt.
A felgyülemlett gondolataim igyekszem csokorba kötni, és rendezett formában megmutatni.
A belőlem rendszeresen előtörő kérdések arra késztetnek, hogy cenzúráztassam őket.
Sok közöttük a szakmaiatlan, szubjektív megítélés.
És mint olyan, már a leírás pillanatában gyakran felmerül bennem az önítélet kegyetlen valósága, és egész szavak, sorok, gondolatok kerülnek a „törlés gomb” kalapácsa alá.

A felületet dinamikusan változtatom, ha arra lesz igény, ám igyekszem majd úgy formálni, hogy az eredeti cél ne vesszen el.

Bármilyen hozzászólást kiteszek az oldalra, ha az nem tartalmaz szélsőséges elemeket. Nem akarok újabb felületet teremteni sem gyűlölködésnek, sem pedig személyeskedésnek.
Személyemet ért kritikát fogadok, és köszönöm.

Ez nem egy profitorientált vállalkozás, addig folytatom, amíg lehetőségeim megengedik.
Mint egy konszolidált kávézó, ahol még a kávé ingyen van.

Azt gondolom, hogy a teremtő nem ok nélkül alkotott meg bennünket. Lehet, hogy kísérleti nyulak vagyunk, és lehet, hogy elbukunk egyszer.
Ám az elvont gondolkodás képességével egyenlőre egyedül vagyunk Földön és Égen.
Ezt az adományt mindennél fontosabbnak tartom.

Egy evolúciós rapszódiában élünk, melynek alanya, állítmánya és tárgya is az ember.

Nem fogok utópisztikus teóriákkal sem foglalkozni, és nem tudom, hogy belefulladunk-e a saját mocskunkba, vagy éppen valamelyik őrült hatalom, esetleg egy elszabadult szoftver atomháborút indít-e el.
De abban biztos vagyok, hogy minden apró sejt, melyet magunkkal hordunk bőrünk sérülékeny felszíne alatt, semmivé lehet, akkor is ha rosszul, vagy ha éppen jól döntünk.
A döntés kényszerének felismerése nagy probléma számunkra.
Könnyen lehet, hogy a gondolkodás képessége nem elegendő a hosszú távú fennmaradáshoz.

Forrás: Pixabay

Annak, hogy itt élek és nem máshol, oka van.
Én is élhetnék jobb helyen.
De mindig lesz jobb hely, és nem kereshetek állandóan szebb, könnyebb, gazdagabb jövőt.
Vagy mégis?
Ebbe születtem, és minden hibájával, vagy éppen csodájával együtt sajátomnak tekintem, és tudom, hogy itt kell gyertyát gyújtanom.
Tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel, és ilyen tekintetben (sem) akarok kilógni a sorból.

Van saját zászlóm, de nem öncéllal készült.
Nem is várom el, hogy más is ezt hordozza magával.
Elegendő, ha észreveszi azt, hogy ott lobog az út szélén.
Én is figyelem a zászlókat.
Hiszen mi mást tehetnék?

Néha szoktam filmekből idézni.

Nevezzük ezt az egyik hibámnak.
A Mátrixban mondja Smith ügynök Morpheusnak (gép az embernek):
…Rájöttem, hogy valójában Önök nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve magukat, embereket. Letelepednek valahová, és addig szaporodnak, míg fel nem élik a természeti erőforrásokat. És azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik? A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása. Az ember egy ragály….

Remélem az ügynök téved.

Addig is, amíg megkapom erre a választ, megpróbálom megkeresni azokat ebben a maroknyi nemzetben, akik hajlandók akár csak egyetlen ingyenes gondolattal adózni az emberi szellemnek.